Ti emlékeztek az első iskolanapotokra? Ahogy anno bennem is volt egy fajta különös izgatottság, várakozás, úgy szerintem tibennetek is. Ugyanezt érzi most Panka és Lina is, akik most, hogy befejezték az óvodát elkezdik életük következő nagy szakaszát. Bár osztálytársak nem lesznek, már most megbeszélték, hogy az iskolaudvaron mindig találkoznak majd és együtt fognak cseverészni. Ez a mostani fotózás ennek az iskolakezdésnek állít örök emléket. A lányok élvezték, és remélem, ha majd évek múlva visszanézik a képeket, ugyanolyan boldogsággal teszik majd, mint ahogy én gondolok vissza arra az első iskolanapra.